2010. augusztus 29., vasárnap

Auguztus28.

          Rio Disco nyárzáró party :)

Hello mindenkinek :D Szval kezdem is a legelejéről :) Tegnap (28.-án) voltunk a Rioba :D Nem volt biztos, hogy meehtek, de a végén elengedtek. Szóval bementünk a Rioba negyed11 körül. Hát összesen voltak vagy 5-en. Nahjó, számítottunk rá, mert múltkor se voltak többen. Bementünk, szétnéztünk, leültünk. Kimentünk az erkélyre, találkoztunk ismerősökkel. Kb. 11körül kezdtek jövögetni az emberek. Egyre több ismerőssel találkoztunk, beszélgettünk. Körülbelül éjfél körül kezdődött a buli :D Akkor már mi is nagyban táncoltunk. Az elején még senkinek, semmi hangulata nemvolt. Nah ez msot megváltozott :D Mindenkiből kiszállt minden feszültség, csak a bulira koncentráltak. A zene jóvolt, tomboltunk :D Fél1 körül jöttek be tesómék a Rioba. Ők így elis tűntek. Körülbelül ez este alatt vagy 6x voltunk WC-n mert mindig másnak kellett xD Nah mindegy. Szóval 2 óra körül megkerestem tesómékat. Fél3-ig még velük voltam, aztán mentem haza. Olyan füstös volt a ruhám, dehát mitvársz. Itt a táncparketten is cigiznek. Na szóval végülis jól éreztem magam. 3 körül  már ágyban voltam.
Ma pedig 11kor keltem. Elég neke az a 8óra alvás. Szóval most jelenleg kipihent vagyok, de nemtudom hogy meddig marad ez így ezen a napon. JElenleg nincsen semmi tervem mára, szerintem lustálkodni fogok :D
Legyetek jók, Puszi
Brigi 

2010. augusztus 26., csütörtök

Augusztus 26..

Jóestét! Miújság van felétek?
Épp azon gondolkodtam, hogy miért kérnek el ennyi pénzt egy átkozott tankönyvcsomágért? Ez annyira borzasztó. Alig adnak pár könyvet és fizessük ki a 20 ezreket érte. Nekem ma volt a tankönyvosztás a gimiben. Reggel 8 órától délután 1-ig volt az osztás. Mi anyával elmentünk fél12-kor, és ott áltunk fél3-ig -.- Képzelhetitek hogy untam. Az én tankönyvcsomagom 28 ezer forint lett volna, de szerencsémre unokatesóimtól maradtak rám könyvek, ezért azok nagy részét nem kellett megvenni. Így 15 ezer forintot fizettem. De még holnap megyek a német könyvemért, ami még 3 ezer forint, úgyhogy összesen 18 ezret költök rá. Mindegy, hát ez van.. Fél 3 után anyával elmentünk tesóm notebook-táskájáért, mert rendelt egyet neten. Aztán elemntünk a Takkoba. Hát csak időpocséklás volt, mert nemtaláltunk semmi jót. Amit kinéztem farmert az vagy kicsi vagy nagy volt. Szval.. Elmentünk a Viktorba. Ott nézegettem farmerokat, és találtam is. Végre valami jólett rám :D Szval vettünk egy farmert, meg egy táskát meg kaptam egy tornacipőcipőkulcstartót :D Tessék, egy picture :





Aztán hazajöttünk, és anyucikámmal lemostuk a kocsit. Nagy élvezet volt xD
Nah hát ezvan. Szóval nagyon elfáradtam.
Mára ennyi lenne, majd legközelebb még írok.
Sok puszi mindenkinek. Jóéjszakát!
Brigi

2010. augusztus 25., szerda

Start..

 Sziasztok! Megkezdtem első Blogspot-os blogomat :) Remélem, nemokoz csalódást.
Rólam annyit hogy Csele Brigittának hívnak, Ózdon lakom. Most kedzem meg gimnáziumi éveimet (: Izgatott vagyok, remélem midnen rendben lesz.

 Régen blogolgattam, de valahogyan elavult számomra ez a dolog. Aztén most így baráti körben újra felkapott lett, ezért úgy gondoltam, hogy én is megosztom veletek mindennapjaim eseményeit. Ne számítsatok mindennap posztokra, mert a semmittevésről szerintem nincs mit írni, de megpróbálom az élményeimet megosztani veletek. :)

 A mai napomról annyit tudnék mondani, hogy nem keltem korán :) Unokatesóm már ottvolt nálunk, mikor lementem a konyhába kaját készíteni :) Vele elvoltunk, gépeztünk. Aztán jöttek rokonok még, és hát elvoltunk a gyerekekkel :D Fél7-re Anyával elmentünk futni, úgyhogy rendesen elfáradtam. Holnap pedig kelni kell, mert megyünk a gimibe a könyveimért. Előreláthatólag 28 ezer a tenkönyv, de mivel nekem sok megvan ( remélem jók is lesznek) hátha nemkell annyit fizetni :)

 Amúgy annyira érdekes, hogy milyen haamr eltelt ez a nyár.. :( Még csak most örültünk a suli végének, és kezdhetjük előlről. Voltam pár helyen, de szinte semmit nem csináltam. Az idő is változékony volt. Egyszer jó idő- egyszer rossz. Mindegy, hát ezvan :)

 Remélem nemfogjátok unni a bejegyzéseimet, és érdeklődéssel fogjátok olvasgatni :)

                                                     Puszi: Brigii.