2010. szeptember 1., szerda

1th September..

  Nahát csaoo mindenkinek :D
 Szomorú, hogy szeptember elsejére rossz lett az idő. De már most mintha javulna :)
Kezdem is a napomat :)
 Reggel 6kor keltem fel, nagy nehezen, és annyira fáztam, hogy nehezem vettem rá magam erre a cselekedetre :D Felöltöztem a jagos ünnepi öltözetbe ( matrózblúz, szoknya(vagy nadrág) .
 Anya 6:45 kor érkezett haza, mert ő éjszakás volt. Szóval 7 körül elindultunk a buszmegállóba, mert lekísért. 7:20-kor jött is a kettes busz, ami egészen felvitt a kórházig. ( Tudnikell a kórház mellett van az iskolám). Szóval már a buszon találkoztam sok ismerőssel. Hát mitnemondjak sokan voltak a buszon. Na mindegy. Hamar, olyan 8-9 perc alatt felértem a sulihoz. Bementem, máris összefutottam a régi osztálytársakkal. Senki sem tudta, hogy melyik tanterembe lesz. Aztán jött egy csaj, és megmondta, hova kell mennünk. A mi tantermünk a 18-as terem lesz, ami tudniillik fizika terem. Felpakoltunk, aztán az ofival közösen lementünk a tesiterembe, egy kis ünnepi műsorra. Ez egy oylan 15 perc volt, aztán mentünk is fel a tantermünkbe. Az osztályfőnökünk nagyon rendes, elmondott mindent, amit tudnikellet. Lediktálta a tanárainkat is, és az órarendet, bár csak a szerdai és a csütörtökit tudta. Szerda az nagyon húzós nap lesz. Eleve lesz 0. óránk, így 7:15-re már bekell érnünk. És azonkívül még lesz 7 óránk, szóval összesen 8. Így ott kell lennünk 14:10-ig. Mindegy. Ezmár sokkal húzósabb mint az általános. Hát mindegy én erre vállalkoztam, mostmár megcsinálom :D Ami a ruhát illeti, a többiekkel is arra a véleményre jutottunk, hogy a jó régi tornacipőtől semmi sem jobb. :D Szóval volt 3 osztályfőnöki óránk, plusz még egy mert alapból a 4. óra ofi lenne :D Utána felmentünk kémiázni, aztán tesire, majd még egy ének óránk volt :D De ez még csak ismerkedős órák voltak. Így, hogy rövidített órák voltak, 12:45-re végeztünk. Lementem egyik ismerősömmel a buszmegállóba, és megnéztük, mikor jön busz. 12:55-re leértem és a busz meg jött 13:03-kor. Szóval sirály volt :D Elhozott engem a kitűzött célig, aztán még hazasétáltam. 10 perc alatt otthon is voltam. Megkajáltam, elmeséltem anyámnak, hogy mivolt a suliban :D
Még egypár dolgot elkell intéznem a holnappal kapcsolatban, de az hamar meglesz. Szóval a máról ennyit :D Majd még mesélek a gimis napjaimról :) Sok szerencsét mindenkinek a sulihoz.
Brigi.

Ééés utóirat :
Jóvolt ma veled erzsiiim :D tökjó, hogy mostmár minden nap látjuk majd egymást :) köszönöm, hogy lejöttetek hozzám :P  És nekediiis Andiiii :D(LLL)

( missu8b ) (L)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése